Rólam
Virág Viktória vagyok. Mostani életszakaszom nagy kihívása megtalálni az egyensúlyt a család és a munka között. Mindeközben azért néha jusson idő magamra is. Ez az „Én-idő” legtöbb esetben szappan készítéssel telik.
Főiskola után egyből elkerültem otthonról. Hirtelen nyakamba szakadt egy háztartás. Ekkor kezdtem el foglalkozni a vegyszer mentességgel.
2011-ben elvégeztem egy szappankészítő tanfolyamot. Megtanultam hogyan lehet hideg eljárással (CP – Cold Process) szappant készíteni, milyen természetes alapanyagokkal tudom színezni, illatosítani a szappanjaimat.
Sokat keresgéltem a neten, hogy melyik vegyszert melyik természetes alapanyaggal lehet kiváltani. Viszont olyan típusú ember vagyok, hogy nem hiszek el mindent, amit olvasok a neten. Szeretem meghallgatni, hogy aki mond valamit, mivel tudja megvédeni az állítását a felmerülő kérdések esetén.
A bőrünk állapota egy elég komoly témakör, nem mertem magunkon kísérletezni. Ezért beiratkoztam egy Kence készítő tanfolyamra is, ahol megtanultam többek között, hogyan tudom elkészíteni magamnak a kézkrémet, arckrémet, dezodort, naptejet, kényeztető fürdőkozmetikumokat (fürdőbomba, testradír, arcpakolások…).
Amikor úgy éreztem, hogy elég gyakorlott lettem a szappankészítésben, elvégeztem egy haladó szappankészítő tanfolyamot is. Különböző öntési technikákat tanultunk, és elsajátíthattam a meleg eljárásos technikát (HP – Hot Process), amivel sürgős esetben pár óra alatt tudok készíteni olyan szappant, amit akár már másnap lehet is használni, így a 4-6 hetes érési időt nem kell kivárni.
Óvónőként sokszor szembesülök vele, hogy a gyerekeknek mennyire érzékeny a bőre. Sokan használnak saját kézmosót, mert az óvodai (márkás!) folyékony szappantól sebesre reped a kezük.
2016-ban született meg a kisfiam. Nem volt kérdés, hogy feleslegesen nem szeretném a kis szervezetét terhelni ezekkel a mesterséges anyagokkal.
Igyekszem amit csak időm, és tudásom enged lecserélni természetesre, környezetbarátra.
Ha bizonytalan vagy, nem tudod miért válassz házi szappant, itt olvashatsz róla bővebben.
Jó böngészést kívánok!
Nézz vissza máskor is, folyamatosan kerülnek fel újabb szappanok!