
Holt tengeri iszapos fekete szappan
A holt tengeri iszapos fekete szappan gondolata már egy ideje motoszkált a fejemben. Sok jót olvastam róla, de valamiért nehezen szántam rá magam az elkészítésére. Mindig annyi ötlet van a fejemben, hogy egy szappant hányféleképpen lehetne elkészíteni.
Egy kávés szappant például mennyi mindennel lehet színezni. Egyszínű legyen, vagy több, milyen öntési technikával csináljam. Kis szilikon formákba öntsem, vagy tömbszappan legyen, amit majd szeletelni kell, és izgulni, hogy vajon olyan lesz e a mintája, ahogy azt elterveztem. Mindig volt ötletem a régi receptjeimhez, amit még ki szerettem volna próbálni. Igaz most is van, de éreztem az erőt, hogy most kell kísérletezni! Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy amikor ez az érzés megvan, akkor születnek a legjobb szappanok.
Úgyhogy neki láttam a tervezésnek. Elő a szappanrecept számlálóval! Beállítottam, hogy milyen olajokból tervezem a szappant elkészíteni, beállítottam a mennyiséget. Ellenőriztem, hogy milyen hatása lesz a szappannak a bőrünkre. Kicsit állítottam a mennyiségeken, hogy olyan hatása legyen, mint amit elterveztem. Az olajoknak ezeket a tisztító, ápoló tulajdonságait egészítik ki az adalékanyagok.
A szappan hideg eljárással készült, erről IDE KATTINTVA olvashatsz részletesebben.
Kimértem a folyadékot, a lúgot, elkészítettem a lúgoldatot. Kevertem hozzá egy kicsi himalája sót. Összemelegítettem az olajokat. Az olajokhoz öntöttem a lúgoldatot, és pudingosodásig kavartam. Ekkor a masszához kevertem a holt tengeri iszapot, amit teafa illóolajjal kevertem össze. A szappan masszát ketté öntöttem, és az egyik felébe kevertem növényi szénport. Sietni kellett, mert nagyon gyorsan keményedett a massza. Formába öntöttem, és a tetejét nagyszemű himalája sóval díszítettem.

Letakartam, és mehetett 48 órára pihenni. Ezután kivettem a formából, felszeleteltem, és jól szellőző dobozban további 6 hetet száradtak.

Holt tengeri iszap hatása a bőrre:
- mélyen tisztítja a bőrt
- leállítja a túlzott faggyútermelést
- gyorsítja a sebgyógyulást
- feszesíti, táplálja, hidratálja a bőrt
- lassítja a bőr öregedési folyamatait
Növényi szén hatása a bőrre:
- gyulladás csökkentő
- fertőtlenítő
- pattanásos bőr ellenszere
- megerősíti a bőr védekező képességét
Teafa illóolaj hatása a bőrre:
- gomba-, baktérium- és vírusölő
- fertőzésgátló
- hegesítő
- pattanások ellen is hatásos (hígítatlanul az olajat a pattanásra kenve is használható)
Holt tengeri iszapos fekete szappan pattanásos, zsíros, ekcémás bőrre ajánlott!

Ezeket is érdemes megnézni

Mézes-kecsketejes szappankák
2023.06.04.
Mézes kecsketejes szappan
2020.01.16.